Én idén kb semmit sem foglalkoztam a drafteekkal, most futottam csak át párat meg vannak ismerős nevek. Szóval ha esetleg tudnál mondani pár sort a 15-20. pick környéki gyerekekről, annak örülnék. Jöhet a Leafs topicba is. :)
Vele én is elégedett lennék, de szerintem hamarabb elkel.
Draft előtt majd bedobom a saját listám, mindenesetre Rasmussen az, akit mindenképp kerülnék.
A védelem AHL szinten elég jónak számít. Nyilván Nelson valami komoly eredményt szeretne elérni és inkább a rutinosabb és NHL tapasztalattal is rendelkezőket játszatja. Így Hroneknek nehéz bekerülni, de biztos kap lehetőséget.
Elöl is renben van a csapat. Holmström is csak Frk hiánya miatt játszott. Bertuzzi a playoffban Superman üzemmódban nyomja mindig. Svech meg január óta megállíthatatlan lent. Bertuzzit jövőre már mindenképpen fent játszatnám.
Csak az idei teljesítménye miatt, illetve hogy megkérdőjelezik "hockey sense" szempontjából, nekem nem igazán kellene. Habár a 20-as magasságban rangsorolják, akár a top10-ben is bevállalnék inkább egy Suzukit pl, aki rohadt pengésnek tűnik.
Csalódott vagyok. Nem számítottam arra, hogy előrelépünk, de legalább maradtunk volna a helyünkön. Szerintem tavalyhoz hasonlóan Holland hátra fog cserélni extra pickért.
Na mindegy, jövőre kell, hogy elcsalják nekünk a lottót.
Egyebkent ez megint milyen komedia volt a lotteryn?
Arizona, Colorado es Vancouver is bukta az elso 3 picket....nekem kicsit buzlik a dolog, bar nem ertek hozza.
Megneztem a mi lehetosegeinket is, a 9. helyen Cale Makar es Erik Brannstrom vannak, mindketten vedok.
Sajnos nekem ok szinten csak nevek, egyiket sem ismerem.
Ahogy a kinti szurkolók írják, tényleg az a nagy plusz benne és Hronekben, hogy mindketten nagyszerű korisok és technikailag képzettek. Cserében méretre egyik sem egy Parayko, de a mai NHL-hez szükséges, talán két legfontosabb attribútumot mindketten hozzák.
A Griffins söpréssel jutott tovább a második körbe, ahol a Chicago Wolves (Blues farmcsapata) lesz az ellenfél. A szezon nagy részében a Griffins állt jobban, de a jó hajrának köszönhetően a Wolves zárta előkelőbb helyen az alapszakaszt.
Az első körben Bertuzzi és Svechnikov volt a csapat legeredményesebb játékosa 4-4 ponttal.
------------ A hoki kapusok nem egészen normálisak. Amióta az ember felegyenesedett, a faj túlélését annak a szabálynak a betartása biztosította, hogyha valami kemény és potenciálisan halálos tart feléd nagy sebességgel, akkor húzz el az útjából - Jim Taylor
It is very rare that players reach out to me to promote their coaches, but one did last week. He texted on behalf of AHL Grand Rapids coach Todd Nelson, who was in Edmonton before Todd McLellan. The Griffins are up 2–0 on Milwaukee in the first round of the playoffs. Anthony Mantha took big strides under Nelson. He felt Nelson deserved more “buzz” around his name.
Ejdsell múlt héten a helyszínen nézte meg a Preds-Hawks közötti 4. meccset, szóval gondolom mindkét csapat elöljáróival, játékosaival megvolt a találkozó (a Preds svéd kontingensével vacsorázott stb). A detroiti sajtó egyetlen tagja sem említi egyelőre a nevét velünk kapcsolatban, svéd források viszont állítják, hogy benne vagyunk a mixben. Legújabban azt olvastam, hogy holnap-holnapután várható döntés, amikor hazautazik/hazaér Svédországba.
Időközben Holland megjárta a poprádi U18-as vb-t a múlt héten, ahol 8 megfigyelő társaságában figyelte a meccseket. A hétvégén már Grand Rapids-ben volt a Griffins első két PO meccsén, tegnap Torontoban a Mississauga-Peterborough meccsen (gondolom elsősorban Saarijarvi miatt), ma pedig Kelownaban a Kelowna-Seattle közötti WHL-elődöntőn.
Amúgy a Griffins behúzta az első kettőt. Eddig Bertuzzi hozza a szokásosan jó PO-formáját, Svech pont/meccs és felvette a kesztyűt az Admirals kemény játékával szemben, Nosek húzza az első sort, illetve Holmström is betalált már. Hronek egyelőre nem jutott szóhoz, de Nelson előre jelezte, hogy az Admirals kemény stílusát a veteránokkal és McIlrathékkel akarja meccselni. Érdemes követni a Griffins YT-csatornáját, még mindig baromi jó anyagokat készítenek, plusz elérhetőek a meccsek összefoglalói, nyilatkozatok, egyéb érdekességek. Itt az elérhetősége: HIVATKOZÁS
Ez például zseniális védőmunka volt a második meccsen:
Victor Ejdsell az idei szezon egyik svéd felfedezettje. Alig két hónap múlva lesz 22, későn érő típus, sok hasonlóságot mutat Franzénnal, pl. termetre is (195 cm, 97 kg). A svéd másodosztályban pontrekordot döntött (21 év és az alatti játékosokat tekintve) 57 ponttal 50 meccsen. Több csapat rámozdult az NHL-ből, de a játékos három csapatra szűkítette a listáját: Chicago, Nashville, Detroit. A hét folyamán ezeknél a csapatoknál látogatást tesz, majd utána dönt. Gondolom a végén nem minket választ, pedig egy próbát megérne, pláne hogy soha nem látott mélységekben van a keret tehetség szempontjából.
Martin még itt van, ő az AGM, illetve a Griffins a feladatköre. Őt viszont nem akarom, halvérűnek tűnik, plusz részben ő menedzselte félre a fizetéseket.
Házon belül egyedül Fischerre bíznám a GM posztot, de ő meg lehet, hogy lelép.
Hát ez nem jó hír....Draper mint GM? Nagyon furcsán néz ki így leírva....nem értek a lovakhoz, szóval gőzöm sincs hogy milyen lenne ha átvenné az irányítást, Hollandnál biztosan jobb lenne egyébként, mondjuk nála még egy paradicsomkonzerv is jobban tudna csapatot építeni.
Meg így előre nem is tudom hogy mik lennének a lehetőségek ha felszabadulna a GM poszt, régebben írtátok Brisebois-t, hogy ő lenne a legjobb választás Tampából, csak most arra nagy a sansz, hogy Ő meg Buffalo-ba költözik.
...I don’t think Yzerman wants to return to Detroit, now or in the future. At least that’s what I’ve heard...
...If Holland were to step down after next season or in the near future, I think there’s a greater chance the next GM would be Kris Draper rather than Yzerman...
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! Eléggé mély lesz a Griffins kerete a rájátszásra, amit egyébként ma kezdődik az Admirals ellen. Az első körben három győztes meccsig tart a párharc.
Az alapszakasz végére kicsit visszaesett a csapat, nagyrészt a sok sérült miatt, plusz jó néhányan fent voltak a nagy csapatnál.
Nem tudom, meddig juthat a brigád, de Nelson általában jól felkészíti a csapatait a fontos meccsekre.
Inkább a fiatalok teljesítményére leszek kíváncsi. Svechnikov, Bertuzzi, Hronek, Holmström, de Ehn is jól jöhet a rutinjával. Sok éles meccs van már a lábában, svéd bajnok volt, jól bulizó, mozgékony, brusztolós csatár.
------------ A hoki kapusok nem egészen normálisak. Amióta az ember felegyenesedett, a faj túlélését annak a szabálynak a betartása biztosította, hogyha valami kemény és potenciálisan halálos tart feléd nagy sebességgel, akkor húzz el az útjából - Jim Taylor
Buffaloban nagy hagyománya van a lotteryn való szívásnak, nem érdemes addig nagyon sokat foglalkozni a dologgal, amíg nem tudod hányadik helyen draftolsz.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.